2011. július 29., péntek

Még az Ötlet mozaik is elismer

Mire jó, ha az ember újság-előfizetést ajándékoz a sógorának? Nos, hosszú időre leveszi a vállunkról a gondolkozás terhét - különösen, ha jól választottuk meg az újságot -, hiszen évről évre csak meg kell újítani az előfizetést. Így teszünk mi is már évek óta az Ötlet mozaik lappal, amit Laci előszeretettel forgat. De ami ezután következik, arra aztán végképp nem számítottam.
Adri tegnap este 9-kor felhívott, hogy lebuktam, mert a képeim megjelentek sz újságban. Persze fogalmam sem volt, miről van szó, de valóban, az erkélynapló két fotóját is betették az Ötlet mozaik augusztusi számába. (Sajnos forrásmegjelölés nincs hozzá mellékelve, de azért aki nézegeti a blogot, fel fogja ismerni a képeimet.) Most persze háboroghatnék is, hogy ellopták két fotómat, de én inkább büszke vagyok (meg naiv?), mert ez azt jelenti, hogy mégse akkora elvetemültség, amit csinálok, sőt, egyre több helyen köszönnek vissza a hasonló témájú cikkek.
Most pedig - visszaadva a kölcsönt - én is beteszem ide a két cikkről készült képet, hogy mindenki lássa, miről is beszélek. :)


2011. július 8., péntek

B terv

Ez a nyár valahogy nem akar segíteni nekem a kertészkedésben. Vagy nagyon meleg van vagy nagyon hideg, így a növényeim elég szerencsétlenül fejlődnek. A saláták már elfogytak, a hidegben pedig újakat ültetni esélytelen volt. Viszont a petúnia sehogy nem akart fejlődni, mivel sokkal több tő volt, mint amennyit elbírtak a kis balkonládák, ezért végül szétültettem őket a megüresedett salátás ládákba. Most kezdik összeszedni magukat. Végülis minden rosszban van valami jó. :)