2013. február 25., hétfő

Tavaszodik

Visszavonhatatlanul itt a tavasz. Akkor is, ha a tél még néha megpróbál egy-egy erőtlen farkcsapással visszakapni az időjárásunkba. Ha pedig tavasz van, akkor megújulás. Ma ugyan esik, de a hétvégén már egészen sok időt lehetett a kertben tölteni. Ennek örömére össze is szedtünk otthon egy kis komposztot, amivel a héten a balkonládákban lévő földet fogom feljavítani.
Kell egy kis tavaszi megújulás. A nádat idén már mindenképpen le kell cserélnem, és a balkonláda tartókat is át kell festeni. Ezek most az első körös munkák. Tegnap este rápillantottam a ládákra és megállapítottam, hogy lehet, hogy minden felelőtlenségem ellenére sem pusztult ki az összes hagymás növényem. Ha feljavítom a földjüket, még az is lehet, hogy lesz belőlük valami.
Közben tegnap szedtem egy kicsit Adri kiírthatatlan tölcséres futónövényének magjából. Szerintem jól fog mutatni a ládákban.
Idén úgy döntöttem, nem fogok paradicsomot ültetni a konténerbe, inkább oda is valami virágos növényt szeretnék. A praktikum felől kicsit a nyugalom szigete felé szeretném eltolni az erkély funkcióit. Ezért idén is biztosan lesz estike a virágaim között.
A salátákat és a fűszernövényeket kicsit másképpen akarom idén termeszteni. Egy pillanatra sem akarok lemondani róluk, most azon gondolkozom, hogy a jelenlegi ládáktól függetlenül, cserepekben fogok fűszernövényt nevelni, a salátáknak pedig szintén új ládákat készítek. Így kifelé az összes ládában virág lesz majd. Csak ki kell találnom, akkor hová tudom tenni azokat a ládákat meg cserepeket.