2011. február 28., hétfő

Vásárlási nehézségek

Lehet, hogy át kell gondolnom a balkonládáim méretbeli elosztását, mivel sorozatos kudarcok értek - már két helyen nem találtunk negyvenes ládát, ami azért ciki, mert tavaly minden boltban volt. A korábbi számolgatásaimnál kiderült, hogy három 40 cm-es balkonládára lenne még szükségem, azonban eddig a boltokban csak 30, 42, 50 és 90 centiseket találtunk. Esetleg jó lehet még két 60-as láda is - négy harmincast azért nagyon nem szeretnék -, de csak ha minden kötél szakad. Azért még reménykedem, hogy sikerül tartani az eredeti elképzelést, hiszen még nem is kezdődött el hivatalosan a szezon. Jó lenne, ha nem kellene variálni a dolgokon, mert eléggé ki tud zökkenteni a világból, ha valami nem megy úgy, ahogy jó előre elterveztem. Szóval, igyekszem bizakodó maradni és keresem tovább a negyvenes, terra színű ládákat.

Fregoli

Még mindig havas, ráadásul hétfő reggel van, de legalább az erkélyemre végre felkerült a fregoli. Tegnap délután szerelte fel Laci és Jozsó, miután Laci a héten elkészítette hozzá a tartófát. A 180 cm hosszú szárítón összesen 10 sor szárítókötél van kifeszítve, így 18 méteren teregethetek, amihez még egy nagy rakás - konkrétan 60 darab csipeszt is kaptam, nehogy a szél szétfújja a ruháinkat. Most már csak olyan idő kellene, hogy ténylegesen használni is tudjam.

2011. február 26., szombat

Hólapátolás

Évekkel ezelőtt az egyik angol kommunikációs tanárom azt mesélte, hogy milyen lelkes volt az egyik ismerőse, amikor az első saját lakásában arra ébredt egy reggel, hogy leesett a hó, és havas az erkélye. Azt mondta, hogy csodás érzés, ha az embernek saját hava van. Ez a tudat körülbelül az első olyan havas reggelig vigasztaló, amikor már 20 centis hó lepi be az egész erkélyt.
Mivel ma reggelre úgy tűnik, végre elállt a hó - és a felhők hiány arra enged következtetni, hogy már nem fog több esni -, nekiálltam módszeresen lepucolni az erkélyt. A szeles idő miatt gyakorlatilag tényleg a teljes erkélyt hó borította, így jó kis reggeli tornának bizonyult a hólapátolás. De legalább a hó nagy része már nem az erkélyen fog elolvadni.

2011. február 25., péntek

Pozitív hozzáállás

Végre sikerült eljutnom az erkély megtervezésénél ahhoz a fázishoz, hogy lemodelleztem, hol és mennyi balkonládám lesz az idén. Látható a képen, hogy ez már egészen komoly bevethető földterületet jelet és gyakorlatilag ezek a ládák nem vesznek el értékes négyzetmétereket az erkély hasznos területéből, viszont összesen kb egy négyzetméternyi "kertet" jelentenek. Már csak azt kell eldöntenem, hová mit fogok ültetni - jelenleg csak a virágok és az eper helye biztos.

Tél van... de legalább péntek

Kérem szépen, fel vagyok háborodva. A tél vagy elhagyta a naptárát vagy úgy gondolja, ez neki még jár, de azért ez már mindennek a teteje - főleg a hókupacoknak. Két napja ömlik a hó megállás nélkül. Tegnap még tettem be képet, de ma már nem is merek fotózni, mert az erkélyt teljesen ellepte a hó. Így tavaszi munkák helyett ma havat fogok takarítani, hogy legalább ne 20 centis réteg legyen az erkélyen. Hétvégén pedig erdei kirándulás és virágföld-gyűjtés helyett mehetünk szánkózni. Nem mintha az rossz program lenne, de én már tavaszt akarok.
Na, ez egy jó kis beszéljünk az időjárásról  bejegyzés lett. Jobb is, ha inkább megyek havat seperni. :)

2011. február 24., csütörtök

Havas reggel

Mi tehet az ember, amikor kora reggel ez a kép fogadja az erkélyen? Először is, nem keseredik el - hiszen a lelke mélyén tudja, hogy a február még hivatalosan is tél -, hanem megpróbál erőt meríteni a tudatból, hogy nemsokára elültetheti az első magokat és élvezettel figyelheti a növények fejlődését. Addig pedig marad a tervezgetés.

2011. február 23., szerda

Vetőmagok kiválasztása - saláták

A salátanövények általában kis helyen is jól fejlődnek, ezért sikeresen termeszthetők balkonládában is. A salátafajták kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe, hogy mennyi helyünk van. Erkélyre inkább a leveles, mint a fejes salátafajtákat ajánlom, mert azok tápanyag- és helyigénye kisebb. Első éven nem célszerű sokféle salátával próbálkozni - kivéve, ha pontosan tudjuk, mit akarunk vetni -, inkább néhányfélét ültessünk, amiket évről évre kibővíthetünk és variálhatunk. 
Tapasztalataim alapján egy 40 centis balkonládában 2-3 tő nagyobb (pl. lollo rosso vagy tölgylevelű) vagy 2-3 csoport kisebb (pl. ruccola vagy madársaláta) fér el kényelmesen. A jó fejlődés érdekében ennél többet ne ültessünk egy ekkora ládába.
Mivel a salátáknak nincs nagy földigényük, nem javaslom a konténerbe ültetésüket - azokat inkább hagyjuk meg a nagyobb tápanyagigényű növényeknek, például a paradicsomnak vagy paprikának.

Készítsünk sziklakertet

A sziklakert elkészítéséhez csak néhány dologra lesz szükségünk, és később sem igényel különösebben komoly gondoskodást, sőt, szinte önállóan eléldegél és át is telel.
Fogjunk egy tetszőleges edényt - virágtálat például -, nem kell túl mélynek lennie, mert úgyis főleg köveket teszünk majd bele. Sétáljunk egyet a környéken és szedjünk össze ennyi követ/kavicsot/betondarabot, amennyivel kényelmesen ki tudjuk bélelni az edényünket. A kövek közé tegyünk virágföldet és locsoljuk be, hogy a réseket is kitöltse.
Ültessünk a földbe direkt sziklakerti növényeket - a legtöbb kertészeti és barkácsáruházban lehet mixet kapni -, majd tetszőlegesen rendezzük el a tetejét.
Az én sziklakertemben nem folyami kavicsok vannak, mert a törött betondarabok rusztikussága nekem jobban tetszett - mivel építkezésen lakunk, könnyű volt séta közben összeszednem a darabokat. A sziklakertem díszítését kagylókkal oldottam meg, de akár kis figurákat is lehet bele tenni - a múlt héten láttam elemmel működő csicsergő műmadarat is, de vannak persze kevésbé giccses dolgok is.
A sziklakert növényei jól tűrik a szélsőséges időjárást, de azért ügyeljünk a megfelelő vízellátásra és tavasszal pótoljuk a földet, ha szükséges. Ne ültessük túl szorosan a növényeket, mert ezek elég burjánzó fajták általában, így a kevés növény is jól beteríti majd a sziklakertet.
Egy nagyon fontos szabályt pedig mindenképpen vegyünk figyelembe a sziklakert kialakításánál - semmiképp ne tegyük olyan helyre - pl függőcserépbe vagy balkonládába -, ahonnan leeshet, mert egy tálnyi kő akár agyon is üthet egy arra haladó járókelőt, ha rázuhan.

Bevásárlás előtt mérjünk

Az erkély berendezésénél nagyon fontos szempont, hogy kényelmesen elférjünk, és mindennek meglegyen a maga helye. A bútoroknál semmiképp ne essünk túlzásba, mert ha nem tudjuk hová tenni, akkor fölöslegesen költöttünk rá.
Az erkélykert kialakításánál a felhasználható "ládafelületeket" kell meghatároznunk. Először is el kell döntenünk, hogy hová és milyen sűrűn teszünk ki balkonládákat, hogy akarunk-e több emeletet képezni - mint például én az elválasztófalon -, akarunk-e függőcserepeket - figyeljünk oda, hogy nagyon szeles helyre erősen rögzítsük a függőcserepet, nehogy valakit agyonüssünk -, illetve, hogy akarunk-e konténereket használni.
A balkonládákhoz csak akasztóra és szabad erkélyoldalra van szükség. A függőcserepekhez erős rögzítőkampó és függeszték kell. A konténerek kiválasztásánál pedig a bútoroknál leírtakat vegyük figyelembe, mivel azok a padlóra kerülnek.
Természetesen az edények kiválasztásánál fontos szempont, hogy mit akarunk ültetni beléjük - ezt vegyük figyelembe, de elsősorban akkor is a rendelkezésünkre álló hely a meghatározó tényező.
A legjobb megoldás, ha fogunk egy papírt - vagy tervezőprogramot - és többféle elrendezésváltozatot kipróbálunk, mielőtt összeírjuk a bevásárlólistát.

2011. február 22., kedd

Áram az erkélyen

Eleinte sokáig szenvedtünk azon, hogyan legyen az erkélyen áramunk - mivel ugye nem saját építésű a ház, így a tervezésnél nem volt ilyen lehetőségünk. Először az ablakon keresztül lógattunk ki egy elosztót, de aztán mégiscsak kellett egy jobb, véglegesebb megoldás. A dologhoz végül a külső lámpa szolgált alapul, hiszen végülis ott volt áram, csak el kellett osztani. Jozsó ezért vett egy kültéri (narancssárga) hosszabbítót, levágta róla a dugót és egy sorkapocs (csoki) és Leho segítségével elosztotta az áramot a kültéri lámpából. A csoki a lámpatest alá került, így nem is látszik, a kábelt pedig rögzítőszegekkel a falhoz rögzítették a fiúk, így nem is kell kerülgetni. Végül így lett a grillnek saját aljzata az erkélyen - ha pedig egyéb dolgokhoz is kell áram, elosztó van egy rakás itthon, de már nem kell az ablakon kilógatni.
Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a külső aljzatban csak akkor van áram, ha az erkélylámpa fel van kapcsolva - de erre való az energiatakarékos izzó. :)

Erkélypárnák

Az erkélypárna egy új kifejezés, amit most találtam ki. - de mivel a helyesírás-ellenőrző nagyon nem kínlódik vele, lehet, hogy mégis létező szó. Valójában azokról a székpárnákról van szó, amik - Ferike szerint - nagyon nem jók a székeken, így általában a földön kötöttek ki, amíg az étkezőben próbáltam használni őket. Szerencsére eleve több van belőlük, mint amennyire a székekhez szükség lenne, így az egész erkély padlóját be tudom fedni velük. Tavaly elkezdtem összevarrni őket, de nem jutottam a végére a dolognak, most viszont égetővé vált a kérdés, mivel Ferike előszeretettel játszik rajtuk. Ezek segítségével gyakorlatilag lesz egy nagy játszó-pihenő felület, amire később - amikor már sokkal melegebb lesz - majd Vicát is le tudom rakni. Milyen jó is, ha van néhány fölösleges lom a lakásban. :)

Tároló edények

Rájöttem, hogy újabb problémára kell megoldást találnom. Jelenleg a kerti szerszámaimat - azt a rengeteget mind - egy üres balkonládában tárolom az ablakpárkányon. Viszont az ültetéskor azt a ládát is be fogom telepíteni, így a párkányon sem nagyon lesz hely. Arról már nem is beszélek, hogy a ruhacsipeszeimnek is fog kelleni valami állandó tárolóhelyet biztosítani, mert szinte biztos, hogy ha nem teszem jó helyre, Ferike szét fogja szórni őket. Tehát kell valami tárolórendszer - polc és/vagy dobozokkal - újabb dolog, amin elmélkedhetek. De ehhez már kell a reggeli kávé.

2011. február 21., hétfő

Estike magok

Végre megvannak az estike magjaim - anya megtalálta a tavalyi csomagot, amiben még rengeteg van, talán több is, mint szükséges.
Azt mondja a zacskó, hogy március és május között kell elvetni a magokat kb 1 cm mélyre és a tövek között 15 cm távolságot érdemes tartani. Tehát, ha egy sorban akarok ültetni belőle - ahogy terveztem -, akkor néhány szem mag elég a három balkonládába - de tavaly se tartottam be a 15 centit.
Még egy fontos adat: vetés utáni hatodik héten virágzik és szakaszosan vethető. Nos, én tavaly csak egyszer vetettem - húsvétkor, ami április elején volt -, és úgy emlékszem, sokáig virágzott, de idén majd figyelem komolyabban is. Mindenesetre az ültetéssel még várok egy keveset, hogy jobb legyen az idő.

Fregoli

Végre célegyenesbe ért az egyik leghosszabb ideje húzódó erkélyes projektem. Már tavaly is szerettem volna fregolit az erkélyre, de akkor még csak a tervezgetési fázisig jutottunk el - meg a szívrohamig, amikor megláttam az árakat. Most viszont Laci elkészíti és hétvégén fel is szereli nekem a fregolit, így végre anélkül tudok majd ruhát szárítani az erkélyen, hogy a ruhaszárító elfoglalná a helyet. Ne mondja senki , hogy nem használok ki minden négyzetcentimétert - akár duplán is. :)

Fűfejű

Már korábban is említettem, hogy a legjobb módszer arra, hogy a gyerekkel megszerettessük a növénynevelést, ha ő is kap valamilyen saját feladatot vagy növényt, amivel foglalatoskodhat.
Ezt a fűfejűt bárki könnyen elkészítheti otthon, és a gyereknek garantáltan örömet fog okozni. Mindössze egy használt nejlonharisnyába kell fűrészpor és föld keverékét tenni, illetve a tetejére egy kis fűmagot. Ezután már csak arcot kell neki készíteni - mondjuk gombok segítségével.

 Ne felejtsük el rendszeresen nedvesen tartani.

2011. február 18., péntek

Tavaszi takarítás

A délelőtti napsütést kihasználva végre megszabadultam egy nagy adag száraz paradicsom- és paprikatőtől - a konténerben még ott maradt, mert erősen van felkötözve és nem vittem ollót, a gyerekeket meg nem hagyhattam kint egyedül -, kigyomláltam az időközben kinőtt gazokat és kihúzgáltam a névtáblákat is. Ez utóbbiakat egy dobozkartonon kitettem száradni, hogy a rájuk ragadt földet könnyebb legyen letakarítani. Emellett összeszedtem a tavalyi "karókat", amikhez a palántákat kötöztem és megállapítottam, hogy elég sok földet kell majd beszereznem, hogy a ládák megteljenek. És még rengeteg tervezni valóm is van, hogy minden ládát maradéktalanul kihasználhassak. Van még munka bőven - és még el sem kezdődött az idény. :)

Balkonláda tartó

Végre eljutottam odáig, hogy lefotóztam a balkonláda-tartót is. Nem bonyolult darab, bárki elkészítheti otthon, ha megvannak hozzá az eszközei. A fém tartókat apa és Jozsó hegesztette meg hajlítgatta, a léceket meg Jozsó tette hozzá. A felső léc ki van fúrva és ráhúzva a fémre, az alsó kettő egyszerűen csak rá van rakva.
Egyetlen hátránya, hogy nem tudom szétszedni, így a fém elemeket megint le kell mérni, mert nem tudom elvinni apának.

Kilátások a mai napra

Úgy tűnik, ma megint egy kicsit szebb idő lesz, ezért a délelőtt egy részét biztosan az erkélyen töltjük majd a gyerekekkel. Ha kienged a föld fagya, akkor végre kiszedhetem a tavalyi paprika és paradicsom elszáradt szárait és megnézhetem, mennyi földre van szükség az idei ültetéshez.
Emellett le kell szednem az oldalfalról a ládákat és a tartójukat, hogy haza tudjam vinni, de legalábbis lemérni a fém alkatrészeket, hogy apával csináltassak még négyet a felső sornak - feltéve, ha lesz rá ideje hétvégén.
A tavalyi névtáblákat is be kell gyűjtenem és megtakarítanom, hogy idén újra fel tudja használni őket. Ma is tevékeny napom lesz, már érzem. :)

2011. február 17., csütörtök

Tervezés - paprika

A paprikatermesztés nem nevezhető a legkönnyebb erkélytevékenységnek. Tavaly voltak ugyan paprikatöveim, de vegyes érzelmeim vannak irányukba. A fűszerpaprika gyönyörűen termett, de ez nem is meglepő, mivel az akár egy cserépben is megvan. A csemege paprikát tavaly megpróbáltam ládában nevelni, de az annyira nem bizonyult jó ötletnek, mivel a paprika ennél tápanyagigényesebb. Voltak ugyan paprikák a töveken, de nem mondhatnám, hogy nagyon meggyőztek volna. Idén éppen ezért konténerben fogok megpróbálni egy-két tövet ültetni, aztán meglátjuk. Ez persze megint elvesz egy kis helyet az erkély alapterületéből - mivel muszáj a földre tenni -, de így egy láda felszabadul, és tehetek bele mást. Úgy érzem, a végén rengeteg salátám lesz...

Tervezés- eper

Ez az erkélyünk legrövidebb oldala, két 40 centis balkonláda fér rá. Tavaly ezek egyikébe ültettem epret - mert ugye úgyse fogja bírni meg ehhez hasonló pesszimista hozzászólások miatt nem vállaltam be többet.
Az eper viszont minden várakozást felülmúlva megnőtt és termett - több, mint 30 szemet. Konténerben - több földdel - valószínűleg ennél bővebb termés is lett volna, de mindent nem lehet konténerbe ültetni, és ez amúgy is valami eredeti futóeper, ami balkonon is elvan - legalábbis, ezt mondták róla, amikor megvettük évekkel ezelőtt az első töveket.
Mindenesetre úgy döntöttem, idén megduplázom a mennyiséget, és mivel ez az elrendezés már bejött, ezért ugyanide fogom tenni őket. Vagyis az itteni két balkonládába csak epret fogok ültetni.
Remélem az idei termés sem hagy cserben.

Erkélymodell

Végre sikerült befejeznem az erkélyünk lemodellezését a Google SketchUp programban. Így már sokkal egyszerűbb lesz megtervezni az erkélykert kialakítását is. Persze még sok munka van vele, de legalább egy újabb dolog, ami a segítségemre van - így legalább jobban el tudom képzelni, hogy nézne ki egy-egy elrendezés.

2011. február 16., szerda

Tervezés - virágos ládák

Végre sikerült megterveznem a megfelelő elrendezést a virágos ládáknak, azaz azt, hogy hogyan is fogom őket beültetni - később majd készítek róluk sematikus képet is, de még van egy-két homályos pont.
A virágládák kialakításánál a fő szempont az volt, hogy folyamatos virágzást érjek el és ez a lehető leghosszabb időtartamra kihúzva valósuljon meg. Ennek megfelelően a ládákba többféle, különböző virágzási idejű virágokat fogok ültetni.
A balkonládákat hosszában három sorra fogom osztani. Középre kerülnek majd a hagymás tavaszi virágok - tulipán, jácint, nárcisz (legalábbis szeretnék mindháromból). A hátsó - vagyis ez esetben belső - sorba estikét fogok ültetni, mivel annak amúgy is kicsi a fényigénye és viszonylag jelentéktelen a virágzata, viszont az illata miatt mindenképp szeretnék. Ráadásul az estike később fog virágozni, mint a hagymások. A külső sorba fog menni a petúnia, hogy szépen kifelé tudjon folyni. Mire az elkezd növekedni, addigra a hagymás virágok már úgyis elvirágzanak és "visszatérnek" a pihenő ciklusukhoz, tehát nem fogják zavarni egymást.
Ebből a virágládából végülis úgy döntöttem, hogy hármat fogok beültetni, így a térelválasztó falam felső sorában szépen fog virágozni a "kert". Ennél több virágot azonban nem tervezek, mert így egyszerűbb lesz a kezelésük, és több hely marad a másfajta növényeknek.

Számvetés - virágok

Mielőtt elkezdünk magokat vetni, előbb célszerű számot vetni az eddigi sikereinkkel és kudarcainkkal, hogy lehetőleg minél kevesebb hibát ismételjünk meg és több helyet adhassunk olyan növényeknek, amiket sikeresen neveltünk az előző években, illetve hogy esetleg újakat is kipróbáljunk. Lássuk tehát, mit is végeztem tavaly.
Igyekszem pontosan felidézni, milyen növények is voltak a tavalyi ládákban - a sikereket nyilván könnyebb lesz, mint a kudarcokat. Ami biztos, hogy a virágok nem igazán jöttek be . A csokrosinda jól bírta, de az levélnövény, nemigen van virága. Az estike teljes siker lett, csak ugye az nem látványos. A büdöskéből összesen egy tő kelt ki, az nevelt egy szem virágot - hát, azért én ezt nem nevezem inkább sikernek. A levendula ki se hajtott - bocs, Jozsó, de legalább megpróbáltam -, mondjuk, az anyánál se hajtott ki szabadföldben - majd palántát kell szerezni belőle. Utánanéztem a tavalyi jegyzeteimnek és megállapítottam, hogy a pázsitviola lett az abszolút kudarc. Ugyanúgy ki sem kelt, mint a levendula, viszont mivel ez eredeti balkonládába szánt növény, ez nagyobb csalódás - idén kihagyom, az biztos. Ahogy így elnézem, virágokból teljesen másokat fogok idén kipróbálni, mint a tavalyiak - az estike kivételével.
A csokrosindát azért akarom kihagyni, mert foglalja a helyet, de nem hozza különösebben a várt látványvilágot - meg nem utolsó sorban olyan helyre akarom tenni a virágokat, ahol limitált lesz a lefelé növekedési lehetőség, így oda kell figyelnem, mennyire futó növényeket választok, és a csokrosinda nagyon fut, én meg nem akarom, hogy Ferike lerángassa. Tavaly ezzel nem volt gond, mert kifelé lógott, idén viszont a virágok az elválasztó panelen lesznek elhelyezve, vagyis befelé fognak lógni - nem mellékesen ott van a grill is, amibe nem hiányzik a belelógó növényzet.
A hagymás növények tavaly kimaradtak, de idén addig fogom kötni az ebet a karóhoz, amíg nem kapok néhány hagymát. Igen, tudom, hogy elveszi a helyet mástól, de nekem ez akkor is kell. Lassan, gondolom, körvonalazódik, hogy én az erkélyen nevelt növényeket a saját jó érzésem és szórakozásom miatt válogatom össze, nem azért, hogy kifelé jól mutasson ez erkély - ez például abból is látszik, hogy senki kedvéért nem nevelnék muskátlit.
Tavaszi virágnak tulipánt és jácintot - esetleg nárciszt, bár arról tudok legkönnyebben lemondani - akarok, de még nem döntöttem el, hová is tegyem őket. Az viszont biztosnak tűnik, hogy nem szabad nekik külön ládát szentelni - mivel kevés a hely -, így olyan növények elé ültetem majd őket, amik ezek elvirágzása után fognak majd nőni - még az is lehet, hogy a petúniával fogom őket pároztatni. Nagyon kell az a plusz három láda.
Futó (vagy inkább folyó) virágnak petúniát fogok kipróbálni - ez lesz a falon lévő felső ládasor fő növényzete, ha nem az egyetlen. Még gondolkozom, mit lehetne esetleg mellé tenni, de jelenleg nincs ötletem.
Az estike elhelyezése kicsit bonyolultabb feladat lesz. Tehetném a petúniák közé - végülis nem zavar sok vizet, csak nem vagyok biztos benne, hogy érdemes magasra tenni, mert félek, hogy az illata nem fogja úgy bejárni az erkélyt.
Más virágot, úgy gondolom, nem fogok ültetni, mert kell a hely a többi növénynek - fűszerek, saláták, zöldségek, gyümölcsök. Ezek tervezését viszont másik bejegyzés(ek)re hagyom.

Utolsó simítások

Tegnap végre sikeresen felmértem a helyzetet az erkélyen. Károk szerencsére nincsenek, minden cserép és láda kibírta a telet, úgyhogy csak annyit kell venni, amennyivel többet akarok kihasználni.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy függőcserepekbe akarok virágot - konkrétan petúniát - ültetni, de az utóbbi napok szeles időjárása arra késztetett, hogy ezt átgondoljam, mivel senkit nem akarok agyonütni egy lezuhanó cseréppel. Szerencsére dupla erkélyünk van a szomszéddal közösen, amit egy térelválasztó választ szét. Erre már tavaly is tettünk balkonládákat, amiben paradicsom és paprika volt, de idén ezt fogom egy kicsit átrendezni. Először is még egy emeletet fogok kialakítani még egy sor ládával - tavaly egy soron három 40 centis láda volt. Idén teszünk még feljebb egy sort, amibe a virágok kerülnek majd - lehet, hogy az nem lesz 3 láda, csak kettő, ezt még átgondolom. Az viszont biztos, hogy az alsó sorba valami alacsonyabb növésű dolog kell, mint a paprika és a paradicsom, hogy a felső sor ne legyen extrém magasan.
A erkély hosszú oldalán jelenleg eggyel kevesebb láda van, mint amennyi odafér - bár az a láda valójában megvan, csak végül tavaly nem ültettünk bele semmit. Emellett van még egy kilógó ládánk, ami az ablakpárkányra megy.
Tehát összesen 5 ládával lesz több, mint tavaly volt - ebből hármat még meg kell venni. Paprikát egy nagy cserépbe fogok ültetni, mert tavaly a ládában nem fejlődött eléggé - a paprika elég tápanyagigényes. A paradicsom idén csak a nagy konténerbe megy - csak valószínűleg más fajtájút választok, mint tavaly. A második emelet kialakításához szükség van még 4 akasztóra - ezt hétvégén megpróbálom legyártatni - és 3 szál fenyőlécre - amiből van kettő, csak nem tudom, jó-e a hosszuk.
Mindent összevetve tehát 3 balkonládát kell vennünk és egy fenyőlécet - nem is rossz végülis, kicsit többre számítottam-, és mivel végre körvonalazódott a beültethető "földterület" mennyisége, kitalálhatom, mit, mennyit és hová akarok ültetni.
Örömmel jelentem, én elkezdtem a tavaszt. :)

2011. február 15., kedd

Dolgozzunk az erkélyen

Sokféleképpen "kampányoltam" már azért, hogy megmutassam, miért is jó egy erkély. Nos, amíg nem tudom teljes idei pompájában mutogatni az erkélykertemet, megmutatom, mi mindenre alkalmas még egy jól kialakított elrendezés.
Ahhoz, hogy az erkélyen végezhessem a munkámat - jelenleg a blogolást - nem kell más, csak egy asztal, szék, a laptopom és egy vezeték nélküli internet kapcsolat. A gyerekek közben játszanak és pihennek, én pedig hasznosan töltöm az időmet. Persze, ha jobb lenne az idő, akkor valószínűleg nem csak 20-30 perceket lennénk kint, de így is kihasználom az összes lehetőséget. Ilyenkor legalább bizonyos keretek között van a két gyerek és így akkor is felugrálás nélkül ülhetek egy kicsit, amikor ébren vannak. Ez is egyfajta kikapcsolódás.

A kis kertész

Ahhoz, hogy a gyereket időben hozzászoktassuk a növények közelségéhez, érdemes olyankor elkezdeni a dolgot, amikor nem tud nagy kárt tenni semmiben.
Mivel megvettük a kerti szerszámokat, és Ferikének úgyis tetszenek, mivel szép színes nyelük van, megmutattam neki, hogy is kell felgereblyézni a földet - a tavalyi paradicsomtőnek már úgyis mindegy...
Persze emellett még számtalan lehetőségünk lesz a jövőben kertészkedésre szoktatni a gyereket, de valahol el kell kezdeni. Ha kicsit idősebb gyerekünk van (Ferike két éves), akkor megpróbálhatunk neki kisebb önálló feladatokat is adni, esetleg kijelölhetünk neki egy cserepet is, hogy saját növényt neveljen. Mi majd valami egyszerűvel fogjuk kezdeni, amivel egy kétéves is elboldogul, aztán majd fokozatosan haladva kiderül, hogy mennyi mindent lehet rábízni később.

Muskátli

A muskátli az erkélynövények legismertebb és legszélesebb körben elterjedt fajtája. Mivel nagyon jól bírja az erős napsütést és a szárazságot, így érthetően ezzel varázsolhatjuk a legkönnyebben széppé az erkélyünket.
A muskátli könnyedén szaporítható - dugványozásos módszerrel - és ügyes kertészek át is tudják teleltetni. Apa szerint azonban a manapság divatos muskátlifélék a nemesítéseknek köszönhetően csak első éven adnak olyan szép és dús virágzatot, amilyet elvárunk tőlük, így célszerű inkább minden éven új palántákat venni.
A kertészeti - és igazából minden nagyobb széles árukészletű - áruházakban tavasszal sokféle színű és fajtájú, futó vagy bokros muskátlipalántát árulnak viszonylag olcsón. Tehát ha nem akarunk vesződni vele vagy csak nincs helyünk a lakásban, nyugodtan vehetünk minden éven új töveket, és ezzel talán még jobb is lesz a virágok kinézete.
Be kell valljam, nem vagyok oda a muskátliért. Anyának otthon rengeteg volt, de valahogy ezt a virágot nem sikerült megszeretnem, ezért valószínűleg nem fogok vele túl sűrűn foglalkozni, mint ahogy az is biztos, hogy idén nem tervezek muskátlit ültetni. Talán, ha több helyem lenne, de még annyi mindent szeretnék kipróbálni. Talán majd máskor...

2011. február 14., hétfő

Családi idill

Az erkélyen akár az egész család számára is találhatunk közös programot, de akár azt is megtehetjük, hogy mindenki csinálja, amihez épp kedve van - kivéve Ferikét, aki néha a gyékényszőnyeget akarja lebontani - és közben élvezzük, hogy együtt töltjük az időt. Legalább kihasználtuk az első (elő)tavaszi jó időt. 
Mindenkinek csak javasolni tudom.

Kerti szerszámok


Az erkélykert gondozásához szükségünk lesz néhány alapvető kerti szerszámra. Ezek nélkül is meg lehet oldani - tavaly én is azt tettem -, de azért sokkal kényelmesebb, ha vannak.
Ezt a három szerszámot valójában egy csomagban vettük - egyébként elég lett volna az ásó és a gereblye (oké, lehet, hogy a gereblye erős túlzás erre a háromágú piszkavasra, de jobb nincs).
A szerszámok kiválasztásánál a legfontosabb szempont az legyen, hogy elég erős legyen a nyélnél a szerszám - ugyanis ott törik el leggyakrabban.
Ezek a műanyag nyelű szerszámok számomra még azért is előnyösek, mert így Ferike is jó játéknak tekinti őket, amivel szépen lassan majd megszerettetem vele a kertészetet - legalábbis, ez a terv.
A három szerszám fontossága a következő. Az ásó ahhoz kell, hogy ne kézzel kelljen feltölteni a virágfölddel a cserepeket és a ládákat - nem mintha nem szeretném a virágföldet a körmöm alatt, de akkor is. A gereblyével elegyengethetjük a talajt az edényekben és később fellazíthatjuk a földet a növények töve mellett. A villa az ültetésnél jön jól, amikor a földbe szúrva egyenlő távolságra lévő lyukakat hozhatunk vele létre, amibe a magokat tesszük - ez villa híján egy egyszerű bottal is megoldható.
Az ültetés megkezdéséig ezek a szerszámok főleg hangulatjavítónak alkalmasak - ha rájuk nézek, eszembe jut, hogy milyen jó lesz majd, amikor már végre megint kertészkedhetek. 
Ez az egész olyan, mint egy nagy felfedező utazás, ami során kitapasztalom, hogy milyen módszerekkel és eszközökkel, milyen növényeket tudok felnevelni. Ez is egy érdekes év lesz.

Önmegtartóztatás

Örömmel jelenthetem, hogy hatalmas önuralmat tanúsítottam a hétvégi bevásárlások alkalmával és nem vettem virághagymákat. Persze ebben közrejátszott az is, hogy anya megígérte, hogy kapok otthonról néhányat - ezt behajtom ám.
Már régen akarok tulipánt, de igazából nem tudom, hogy reagálna a balkonládára. Emellett még a jácint és a nárcisz jöhet szóba - ilyeneket árulnak cserépben is, úgyhogy bizakodó vagyok. Majd folyamatosan közlöm az eredményt.
Ezekben a hagymás virágokban az a jó, hogy egészen korán virágoznak, így viszonylag hamar széppé tudják varázsolni a kertet, viszont az elvirágzás után szépen megpihennek a földben a következő évig - de akár ki is áshatók, és szárazon pihentethetjük őket (ami azt illeti, lehet, hogy ezt a megoldást fogom választani, mivel nincs végtelen mennyiségű balkonládám).
A hagymás virágok közül érdemes megfontolni még a csüngő begónia telepítését is, amit kifejezetten függőcserepekbe vagy balkonládákba célszerű ültetni, tehát nagyon jó választás erkélykertbe. Ilyen hagymája nincs anyának, úgyhogy ha ilyet akarok, akkor kénytelen leszek mégiscsak beruházni, viszont jelenleg inkább a petúnia felé hajlok, ami szintén szépen mutat függőcserépben. Még kitalálom.

2011. február 12., szombat

Fiúk az erkélyen






Amíg mi Vicával a jól megérdemelt pihenésünket töltöttük, a "férfi szekció" kivonult az erkélyre, hogy ott találjon valami kikapcsolódást magának. Jozsó egyszerűen kiült az egyik székbe olvasni, Ferike pedig jól eljátszott - a műanyag építő játék darabjait pakolta bele a kukásautóba, illetve a köveket pakolta ki a sziklakertemből.
Sajnos nem tudtak túl sok időt kint tölteni, mert elég éles volt a levegő - viszont a gyékényszőnyeg legalább a szél nagy részét felfogta (végülis ezért van ott - meg azért, hogy ne lássanak be, és a gyerekek játékai ne essenek ki a rácsok között).

2011. február 11., péntek

Hétvégi tervek

Végre egy olyan hétvége következik, amikor nem megyünk sehová, nem kell vizsgákra készülni, nincsenek kötelező körök senki felé, és ugyan változékony időt jósolnak, de talán még szerencsénk is lehet. Éppen ezért úgy tervezem, hogy holnap és holnapután több időt fogunk tölteni az erkélyen.
Jozsó már jelezte, hogy meg akarja pucolni a grillt, én pedig számba fogom venni, milyen tavaszi munkálatoknak lehet nekiállni. Kiválogatom a vetőmagokat, átgondolom, milyen növényeket és hová akarok ültetni, kiszámolom, hogy mit kell még megvenni.
Utána kell néznem, melyik ládákba kell új földet tenni, melyik megmaradt növényeimet kell átültetni. Végre nem ártana beszerezni némi talajművelő eszközt - legalább egy ásót meg egy gereblyét -, mert tavaly elég nehezen boldogultam nélkülük.
Tervbe van még véve némi újítás is. Akarok telepíteni virághagymákat és függő cserepeket is - azokhoz a függesztékeket majd következő hétvégén fogjuk elkészíteni... bár, ahhoz is venni kell vastag zsinórt.
Szóval kertészkedni meg rendezkedni fogunk, meg bevásárlólistát írni, esetleg vásárolni is.
Most meg reménykedhetek, hogy nem lesz annyira rossz idő, mint amilyet a meteoromókusok mondanak.

Kapor

A kapor a magyar konyha jellegzetes fűszernövénye. Használjuk szószokhoz, salátákba, savanyúságokba - nem elhanyagolhatóan a kovászos uborka egyik fő összetevője.
A kapor gyakorlatilag bárhol megterem, sőt, általában elég egyszer elültetni, mivel ősszel beérő magja szétszóródik és következő éven magától kikel - arról nem tudok még nyilatkozni, hogy ez balkonládában is működik-e de majd kiderül.
Mivel rövid a tenyészideje, évente több hullámban is vethetjük, így folyamatosan friss leveleket használhatunk a főzéshez. Télre fagyasztva vagy szárítva tehetjük el - ízintenzitása ilyenkor kicsit megcsappan.
Gyógynövényként is használják, teája vízhajtó hatású, maga a nyers növény pedig kitűnő gyomorpanaszok ellen.
Használjuk fűszerecetek, fűszerolajak, pácok, és saláták ízesítésére.

Csokrosinda

Jellemzően a legjobban sikerült virágom a tavalyi próbálkozások közül a csokrosinda, ami nem is annyira virág és főleg az egyik legkevésbé kényes növény, amivel valaha találkoztam.
Szereti a párás levegőt - fürdőszobában is remekül megvan (kipróbáltam) -, de nagyon szépen nő tűző napon is. Nincs különösebb talajigénye, szinte bármilyen földben megmarad.
Látványos, hosszú kacsokat nevel, amelyek végén vízesésszerű levélcsomók nőnek - ezek elültetésével szaporítható a legkönnyebben.
Nagy melegben locsoljuk rendszeresen, mert akkor jobban fejlődik, de lehetőleg ne tocsogjon a földje a víztől. 
A levelek színe a kapott napfény mennyiségének tükrében változhat, de általában a képen is látható élénk zöld színű a növény. 
Nem foglal sok helyet, ezért bármilyen kis területre bátran ajánlom.

2011. február 10., csütörtök

Gyerekek az erkélyen

A botok még az erkélyen is érdekesek

Milyen jó is, hogy van kint szék

Vica mindig jókat alszik a friss levegőn
Az erkélyen eltöltött délelőtti levegőzés után bátran állíthatom, hogy a szabad levegő és a jó idő nem csak nekem hiányzik, hanem a gyerekeknek is. Látható, hogy mennyire jól érezték magukat, míg én a balkonládák gyomtalanításával voltam elfoglalva. Így kell sok legyet ütni egy csapásra.

Balkonládák rendbetétele

 Ha már ilyen szép napsütéses volt a délelőtt, rászántam magam, hogy az összes balkonládát kitakarítsam. Elég sok elszáradt és fonnyadt növénymaradvány volt bennük, amit ki kellett dobni, de már akadt néhány frissen kinőtt gyom is, amiktől még idejében meg akartam szabadulni.
Amíg Vica békésen pihent a babhordozóban, Ferike pedig játszott, én nekiálltam és rendet tettem.
Amint látható - bár a táblák elég viharvertek - a kakukkfüvem és a metélőhagymám már egészen szépen éledezik. Mondjuk a kakukkfű tényleg elvan akár a hó alatt is, de mostantól már frissen használhatom a konyhában.
A metélőhagymát valószínűleg át kell majd később ültetni és egy kicsit megszabni a tövét, de jelenleg hagyom úgy, ahogy van, hagy kapjon erőre, hogy minél hamarabb arról is lehessen enni.

Igazán jó érzés, amikor tudom, hogy még igazából vége sincs a télnek, de az erkélyemen máris friss fűszernövények várnak, és ezért szinte semmi nem kellett tennem.

Reggeli öntözés

Különösen a meleg nyári napokon kell odafigyelnünk arra, hogy a növényeink megfelelő vízellátása biztosítva legyen. Oda kell azonban figyelni, hogy mikor és hogyan pótoljuk a vizet a növények földjén. A tűző napon való öntözés sosem javasolt - bár azt gondolnánk, hogy ekkor ugyanúgy, mint nekünk, a növényeknek is pótlásra van szükségük -, mivel a levelekre hullott vízcseppek helyén a nap kiégetheti a növényeinket. Ezért általában reggel vagy este locsoljuk a növényeket, attól függően, hogy mikor van időnk - és hogy mikor kelünk fel.
A reggeli öntözést célszerű nyári napokon még fél nyolc, nyolc óra előtt elvégezni, utána ugyanis már erős a napsütés - keleti erkélyen még korábban javasolt. Ha ezt az időpontot túl korainak találjuk vagy a munkába menet előtt már nincs időnk rá, akkor inkább tegyük át estére a locsolást. Este leghamarabb hat óra, fél hét körül kezdjünk öntözni, de nyugati fekvésű erkélyen akár nyolc utánig is érdemes kihúzni a dolgot.
Az öntözésre bármilyen egyszerű eszközt használhatunk: egy poharat, kancsót, kiürült ásványvizes palackot, kerti vagy gyerek locsolót, vagy ahogy a képen is látszik, készíthetünk öntözőberendezést is. Ez az öntözőrendszer 1 cm átmérőjű műanyag csőből készült (a Praktikerben vette Jozsó), amit több helyen kifúrtunk, a két végét lezártuk és a tetejére két helyen merőlegesen kisebb csöveket illesztettünk, amin a vizet kell beönteni egy tölcsér segítségével. Ez a rendszer azért hasznos, mert így egyetlen helyen öntve a vizet, a csövön végigfolyik és ugyanolyan intenzitással öntözi az összes balkonládát. emellett az extrém meleg napokon, amikor kénytelen vagyok nap közben locsolni, ezzel lehetőségem van közvetlenül a földre engedni a vizet, így elkerülhetem a levelek kiégését. Csak arra kell figyelni, hogy elég stabilan legyen rögzítve a cső, nehogy leessen az erkélyről. :)

2011. február 9., szerda

Fűszerpaprika

 A fűszerpaprikát a magyar gasztronómiában szinte korlátlan mennyiségben használjuk. Természetesen egy erkélyen nem is remélhetjük, hogy annyi paprikatövet tudunk ültetni, amennyi egy család paprikafelhasználását fedezné, de akár egy tő felnevelése is elég lehet arra, hogy utóízesítéshez friss csípős paprika kerüljön az asztalunkra.
Az első ilyen paprikatövet még Adri és Laci szerezte valamikor évekkel ezelőtt Böszörményben, azóta mindig a megszedett magokból ültetjük az újabbakat. 
Én tavaly balkonládában neveltem a fűszerpaprikát is, de Lacinak például cserépben szoktak nőni az ablakban, anya pedig egyszerűen kiülteti a kertbe.
A fűszerpaprikát semmivel nem nehezebb gondozni, mint a közönséges paprikafajtákat - gyakorlatilag arra kell figyelni, hogy elegendő víz és napfény jusson neki, és ha nem bírja a szára, akkor kössük fel.
Ennek a paprikának a termése akár zölden is alkalmas fűszerezésre - vigyázat, nagyon csípős - télre pedig szárítva tudjuk eltenni. Ha a magját akarjuk megszedni, várjuk meg, míg teljesen megérik - szép erőteljes piros színe lesz és a szára elszárad. Ekkor bontsuk ki a paprikából a magokat és szárítsuk ki őket jó alaposan - ha nedvesen tesszük el a magokat, bepenészedhetnek. A megszedett paprikamagokat papírzacskóban tároljuk, majd tavasszal palántanevelő edényekbe ültessük el. A paprikapalántákat akkor ültessük ki szabad földbe, ha már az időjárás elég meleg és a tövek is megerősödtek.

Grillezés

Ugyan a grillezés eredetileg arról szól, hogy faszénen sütünk meg bizonyos dolgokat, de egyre gyakrabban találkozunk az üzletekben elektromos grillsütőkkel is. Ezek előnye, hogy akár a lakásban is használhatók, illetve olyan helyen is, ahol biztonsági okokból nem jó ötlet tüzet gyújtani - ilyen például az erkély.
Az elektromos grillnek csupán egy konnektor kell és máris készen áll a sütésre. 
Nem tudom, mennyi lehet egy ilyen eszköz átlagos élettartama, de a miénk idén lesz három éves és még remek állapotban van, pedig nem mondhatnám, hogy kíméljük. Nagy előnye, hogy a fűtőszál nem hevíti fel a burkolatot, ezáltal a grill nem ég ki használat közben, ami bizony a faszén-tüzelésű változatoknál előfordul.
Az erkélyen való grillezés egyetlen feltétele, hogy legyen hozzá elég hely, viszont ha ez adott, akkor egyáltalán nem kell lemondanunk erről a nagyszerű szabadidős tevékenységről csak azért, mert nem kertes házban lakunk. Készítsük elő és pácoljuk be a grillezni kívánt fogásokat, vegyünk egy rakás innivalót, hívjuk meg a barátainkat (a helynek megfelelő számban) vagy csak üljünk ki a családdal és élvezzük a sülő ételek utánozhatatlan illatát.

Reggeli hangulat

Ahhoz, hogy megalapozzunk egy kellemes napot - még ha tudjuk is, hogy utána dolgoznunk kell -, nincs szükségünk másra, csak egy pohár forró teára, egy kis friss levegőre és némi ráhangolódásra.
Még egy ilyen ködös reggelen is kiülhetünk - akár kabátban is - néhány percre az erkélyre. Készítsünk egy kellemes fahéjas-szilvás teát, álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk végig nyugodtan, hogy mit kell ma elvégeznünk és élvezzük egy kicsit, hogy még nem kapott el minket a mókuskerék.
Higgyük el, így sokkal jobb lesz az egész napunk, hiszen, ha megőrzünk valamit ebből a reggeli nyugalomból, napközben bármikor erőt meríthetünk belőle.
Legyen mindenkinek olyan a napja, amilyennek szeretné. :)

2011. február 8., kedd

Kakukkfű

A kakukkfű az egyik legegyszerűbben nevelhető fűszernövény. Szinte bármilyen talajban megmarad és ha egyszer megvetette a lábát, gyakorlatilag kiirthatatlan.
Személyes tapasztalatok alapján mondhatom, hogy kertben, cserépben és ládában is nagyon jól elvan. Elviseli a szárazságot, kifejezetten szereti a sok napfényt és mivel évelő, nem is kell újraültetnünk.
A kakukkfű leveleinek jellegzetes fűszeres illatuk van, virágzata apró, rózsaszínes, magját ősszel megszedhetjük, de ha háborítatlanul hagyjuk, magától is kihajt tavasszal. A téli fagy sem pusztítja ki, a hó elolvadása után - vagy akár a hó alól kikaparva - azonnal használható.
Mivel zöldfűszer, csak a főzés végén adjuk az ételekhez, mert különben megkeseredik. Olaszos jellegű ételekből nem hiányozhat - személy szerint nekem ez az egyik kedvenc fűszerem.
Ha télen nem akarunk a hó alatt kotorászni utána, nyár végén vagy akár ősszel szárítsunk meg belőle annyit, ami elegendő lesz a tavaszi hóolvadásig. Frissen mindig intenzívebb az íze, ezért számítsunk rá, hogy a szárított növényből többet kell használnunk ugyanolyan hatás eléréséhez.
A kakukkfű fás szárát ne dobjuk ki, hanem használjuk húsok összetűzésére, hiszen a szárban is benne van ugyanaz az íz és illat, mint a levelekben.

A nyugalom szigete

Ha az ember a város közepén él - legyen bármilyen hangulatos is az erkélykertje - valószínűleg kevés madárdalt fog hallani. Mivel az erkélykert egyik feladata, hogy kikapcsolódást biztosítson a hétköznapi rohanás után, a megnyugtató hangok mindenképpen fontosak.
Az erkélyt viszonylag egyszerű eszközökkel is a nyugalom szigetévé varázsolhatjuk. Az egyik ilyen eszköz a szélcsengő - szél a városokban is van -, amivel kellemes hangokkal tölthetjük meg a környezetünket. 
A mi erkélyünkön egy - talán - üveg szélcsengő van felszerelve, de lehet ilyeneket fémből bambuszból vagy akár kagylókból  készült változatban is kapni - kinek kinek melyik hangzás a megnyugtató.
A szélcsengőt legegyszerűbben a kültéri lámpáról lelógatva szerelhetjük fel. Lehetőleg ügyeljünk arra, hogy a szélcsengő ne kerüljön nagyon nyílt helyre, mert a túl erős szél összegabalyíthatja vagy akár le is szakíthatja.
A szélcsengők általában nem túl nehezek, de azért érdemes megvizsgálni, hogy a tartónak kiszemelt dolog valóban elbírja-e a súlyát.
Ha kiválasztottuk és felszereltük az ízlésünknek megfelelő szélcsengőt, már csak egy pohár tea és egy jó könyv kell, és kezdődhet a pihenés.

Névtáblák

Amikor elültetjük a balkonládákba a növényeket, azok különböző ütemben fognak fejlődni. Az is előfordulhat, hogy a kultúrnövényeink sokkal később nőnek ki, mint egy-két gyomnövény, így nem árt tudni, hogy egyes területeken milyen növény kifejlődését várjuk - ezzel megkönnyítve a gyomlálást. Emellett az azonosítással kiszűrhetjük azokat a növényeket, amik egyáltalán nem keltek ki - ezeket legközelebb majd kihagyjuk a portfólióból. A növények azonosítása a későbbiekben - már kifejlődés után - is fontos lehet, ha esetleg nem ismernénk fel bizonyos fűszereket vagy salátákat pusztán a kinézetükről - Jozsónak például nagy könnyebbség volt, hogy ha kértem tőle valamilyen fűszernövényt, biztosan tudta, hogy jót szedett le.
Az azonosító táblákból többfélét is választhatunk - kaphatók például műanyag változatok is. Én kis fatáblákat használtam - köszönet értük Lacinak -, amikre az egyes növények neveit tartalmazó cetliket ragasztottam, ezután pedig lelakkoztam őket. Ez a megoldás sajnos nem bizonyult időjárásállónak, így idén újra kell gondolnom a névtáblák tervezését. Lehet, hogy egyszerű köveket fogok használni, amikre majd vízálló tintával írom rá a növényneveket, vagy egyszerűen lefestem a tavalyi táblákat és újraírom őket.
Ha nem akarunk külön névtáblákat vásárolni, készíthetünk itinert is a balkonládákhoz - ebben az esetben gondoskodjunk arról, hogy ne keveredjen el és kéznél legyen, amikor azonosítanunk kell az egyes növényeket.

2011. február 7., hétfő

Első sikerélmények a második éven

Mivel a gyerekekkel együtt mentem ki az erkélyre, egyszerre nem várhattam túl sok mindent, de azért csak sikerült egy-két eredményt elérnem.
A kezdeti kárfelmérés után örömmel állapítottam meg, hogy az évelő sziklakerti növényeim nagyon jó állapotban vészelték át a telet - itt kell megjegyezni, hogy előző télen behoztam őket, és akkor a nagy részük elpusztult -, sőt némelyik már el is kezdett új hajtásokat hozni. A törpeszegfű szép dúsan terpeszkedik, de már a kövirózsák is kezdenek magukhoz térni és a - számomra ismeretlen nevű - liláskék virágzatú növénykém (alul és felül középen) is szép, élénk zöld színű leveleket hajtott már.
Nem is mertem remélni, hogy ilyen jó állapotban találom majd a sziklakertet, különösen az előző tél növénykihalásainak ismeretében.
előtte 
 A második kellemes csalódásom a petrezselyem kapcsán ért. Azt eddig is tudtam, hogy a petrezselyem kétnyári növény és nem nagyon viseli meg a fagy, de az kifejezetten meglepett, hogy az elmúlt időszak hideg és havas időjárása ellenére már ekkora leveleket fejlesztett ki. (A héten muszáj valami friss petrezselymes ételt készítenem.)
Amint látható, itt azért volt mit kiszedni, mivel a láda többi növénye nem áttelelő fajta volt.

utána
Nem is kellett sokat dolgozni, csak azt a néhány elszáradt növénymaradványt szedtem ki, és máris látványos eredményt értem el ebben a balkonládában.
Ez a petrezselyem persze idén fel fog magvazni, mivel tavalyi ültetésű, ezért később majd átültetem egy cserépbe, hogy a magját megszedve jövőre legyen miből újakat ültetnem. Azért nem hagyom a helyén, mert a felmagvazott petrezselyem szára elég hosszú és megtámasztást igényel - és nem is olyan dekoratív -, viszont kidobni mindenképpen sajnálnám. Most viszont még egy darabig használhatom a levelét egy-két finom étel ízesítésére és díszítésére.

Használjunk ki minden napsütést

Amikor olyan szépen süt a nap, mint ma is, nehezen tudok egy helyben ülni, muszáj valamit tennem odakint - ami mondjuk kicsit több, mint a gyerekek utáni szaladgálás. Természetesen a napsütés még csalóka, hiszen hideg van még, de egy-két apróságot már el lehet kezdeni.
Az idei tavaszi takarítást idén az erkélyen fogom kezdeni - összekötve egy kis játékkal és a gyerekek levegőzésével. Sok dolgot még nem lehet elvégezni, mivel az ültetéshez még nagyon is hideg van, de elkezdhetem kitakarítani a balkonládákat, kibontani az évelő növények tövét, elpakolhatom a télen felhalmozott szemetet az erkélyről és utánanézhetek, mi mindent kell pótolni idén. Sosem lehet elég korán kezdeni a tervezgetést, ha semmit nem akarunk kihagyni, és az is igaz, hogy ezzel kicsit közelebb hozzuk a tavaszt - legalább egy kis időre.

2011. február 6., vasárnap

Paradicsom

A paradicsom bogyós gyümölcs (nem tévedés, a paradicsom valóban gyümölcs), aminek rengeteg fajtája létezik és a legtöbb minden további nélkül nevelhető erkélyen is.
A legegyszerűbb megoldás a paradicsom nevelésére, ha megveszünk néhány palántát és elültetjük. A paradicsom fajtától függően különböző méretű fát nevel, így fontos tudnunk, hogy milyen fajtát vettünk, hogy megfelelő méretű edénybe tegyük. Kisebb fájú paradicsom akár balkonládában is megnő és még nevel is gyümölcsöt. A jobb oldali képen látható, ládában nevelt tőről 3 darab öklömnyi paradicsomot szüreteltünk tavaly.
A mostanában divatossá váló koktélparadicsomok nagy fává nőnek, így azokat célszerűbb dézsában nevelni. Koktélparadicsomból van kerek és körte alakú, piros és sárga is és minden fajtája bő terméssel kecsegtet még az erkélyen is.
A paradicsom fája mellé célszerű valamilyen karót vagy támasztékot emelni, amihez később hozzákötözhetjük a növekedő növényt. Emellett gondoskodjunk a folyamatos vízellátásról, a megfelelő termőföldről és szükség esetén ritkítsuk meg a meddő ágakat, hogy a termések elég napfényhez jussanak.

2011. február 5., szombat

Gyerek az erkélyen

Ha az embernek kicsi gyerekei vannak, úgy kell kialakítania az élettereket maga körül, hogy az a gyerekeknek is megfeleljen. 
Mivel az erkély rácsai közé könnyen beszorulhat a gyerek keze vagy lába, ezt a lehetőséget célszerű eleve kizárni, például a képen látható bambuszszőnyeg alkalmazásával, ami nem csak a gyereket nem engedi beszorulni, de megelőzi a kisebb játékok váratlan lepotyogását is.
Az erkélyen való játékhoz válasszunk időjárásálló, műanyag játékokat és mindenképpen tegyünk a padlóra valamilyen kényelmes borítást, amire le tudunk ülni játszani.

Ha már kicsit nagyobb a gyerek, akár a kertészkedésben is segíthet nekünk - engedjük meg, hogy meglocsolja a növényeket vagy ha szeretné, nevelhessen egy cserépben vagy ládában saját növényt. Ilyenkor igyekezzünk olyan növényt választani, aminek viszonylag egyszerű a kezelése - például csak locsolgatni kell -, hogy a gyereknek meglegyen a sikerélménye (Erre egy későbbi bejegyzésben még visszatérek.).

FONTOS: Soha, semmilyen körülmények között, még egy pillanatra se hagyjuk egyedül a gyereket az erkélyen vagy nyitott ablak vagy erkélyajtó mellett!

2011. február 4., péntek

Levélzöldségek

A zeller és a petrezselyem a leveléért és a gyökeréért is termesztett növények, balkonládában azonban a gyökérzetük nem fejlődik annyira, hogy érdemes legyen felhasználni.
A levelük viszont - ahogy a képek is mutatják - nagyon szépen tud fejlődni egy erkélykertben is.
Mindkét növény magról vethető. Zeller esetén mindenképpen a gumós zellert válasszuk, mert a szárzellernek - bár a nevéből nem erre következtetnénk - sokkal nagyobb a táptalajigénye, ezért nem hozná ugyanazt az eredményt. A gumós zeller egyébként meglepően jól alkalmazkodó növény, bizonyos növényekkel - például paradicsommal vagy burgonyával - társítva inkább levelet fejleszt, míg káposztafélék mellé ültetve a gumója fejlődik jobban.

A petrezselyemből nem célszerű a balkonládába hosszú fajtát választani, mivel úgysem fog tudni gyökérre fejlődni. Ez a növény kétnyári, a második éven felmagvazó növénytövekből összegyűjthetjük a következő évre a vetőmagokat.

Palántázás

paprika palánta
paradicsom palánta
Vannak olyan növények, amelyeket célszerűbb először melegebb, védett helyen elültetni és csak a későbbi palántáikat kitelepíteni a végleges helyükre. Ezeket a növényeket tipikusan kisebb cserepekben vagy egyszerű tejfölös vagy joghurtos flakonokban nevelhetjük, amíg elég erősek lesznek a kiültetéshez.
A haszonnövények közül palántázással ültetjük például a káposztaféléket, a paprikát és a paradicsomot. Az erkélyen is megtalálható virágos növények közül palántázással érdemes próbálkozni a petúnia és a muskátli esetén - ezek  ültetése csak gyakorlottaknak ajánlott.
Ha nem eleve palántaként vesszük meg ezeket a növényeket, akkor a vetőmag csomagolásán lévő útmutatás szerinti időben kell vetnünk.
Az erkélykertészetnél azonban sok esetben nem célszerű magról vetett növényeket választani, hiszen egy-egy csomag vetőmagban általában sokkal több palántához elegendő mag található, amit valószínűleg nem tudunk majd mind felhasználni. (Fűszernövényeknél általában ez a veszély nem áll fenn.) A vetőmagok szavatossági ideje általában nagyon is korlátos, ezért célszerű lehet "összebeszélni" több ismerőssel, akik ugyanolyan növényeket akarnak ültetni és együtt megvenni a szükséges vetőmagokat.
Amennyiben nem akarunk palántaneveléssel vesződni, a piacokon ültetési idő környékén biztosan be fogjuk tudni szerezni a szükséges növényeket. Ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy a megvásárolt palánta megfelelő minőségű legyen.
Ne vásároljunk olyan palántát,. amelynek száraz vagy sérült levelei vagy szára van. Lehetőleg olyan kereskedőtől szerezzük be a növényeket, akitől meg tudjuk érdeklődni az adott növény pontos fajtáját, tenyészidejét, növekedési méreteit, tápanyag- fény- és vízigényét. Ha ezekre az alapvető információkra szert teszünk, már valószínűleg csak valamilyen szélsőséges, előre nem látott probléma miatt lehet sikertelen a későbbi növénynevelésünk.

Estike

Az estike jelentéktelennek tűnő, kis lilás-rózsaszín virága este nyílik, Nem annyira a szépsége, hanem kellemes illata miatt ültetjük. Mivel rövid tenyészidejű - öt-hat hét alatt kifejlődik -, akár több lépcsőben is ültethetjük és egész nyáron, sőt, melegebb ősz esetén akár október végéig is élvezhetjük kivételes illatát.
A virág illata olyan átható, hogy nem kell belőle túl nagy területre ültetni, hogy az erkélyen kellemes illat vegyen körül minket.
Meleg nyári estéken különösen hangulatos, ha kiülünk beszélgetni az erkélyre és akár a város kellős közepén is a virágzó rét illatát érezhetjük magunk körül.

2011. február 3., csütörtök

Saláták - rucola

A salátanövények közül bármelyiket termeszthetjük az erkélyen, hiszen viszonylag kis helyigénnyel rendelkeznek és napos, illetve félárnyékos helyen is szépen fejlődnek.
A ruccola vagy borsmustár még viszonylag új keletű a magyar konyhában, sokan nem ismerik vagy nem merik kipróbálni. Az ízével kapcsolatban én már sokféle dolgot olvastam. Abban mindenki egyetért, hogy a ruccola karakteres, mással össze nem téveszthető ízű salátanövény. Egyesek szerint kesernyés íze van, én inkább kissé olajosnak mondanám, de mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen egy vegyes saláta ízét - és kinézetét - tovább színesíthetjük vele.
Maga a növény sötét, hosszúkás levélzetű,és nagyon gyorsan fejlődik. Nekem tavaly sikerült kétszeri termést felhasználnom, mivel a felmagzott növényen  -ami mellesleg látványnak sem utolsó - be is értek a magok és elhullva újra ki is hajtottak.
A ruccola egynyári növény, viszont kis odafigyeléssel meg tudjuk szedni a magját, amit aztán következő éven újra elültethetünk, így jó esetben csak egyszeri beruházást jelent.
Viszonylag kis területre vetve is bő termést hoz, és mivel karakteres íze miatt általában csak keveset használunk fel belőle egy-egy fogáshoz, akár egy tenyérnyi területen elvetett ruccolamag is kielégítheti egy átlagos család igényeit.
A ruccolát főként salátákba használjuk, de érdemes kipróbálni szószok készítésénél is - ügyeljünk arra, hogy ne főzzük túl.

Vízközelben

Ha nem csak a növényeket, hanem a vizet is szeretjük, akkor örömmel látjuk majd ezt az egyszerű madáritatót az erkélyünkön vagy teraszunkon.
A víz használatával újabb színfolttal gazdagíthatjuk az erkély "látképét", miközben lehetőségünk van vízinövények nevelésére és egy-két madárka közelebb csalogatására is.
Az itató kialakításához inkább természetes anyagból készült konténert javaslok - agyag- vagy betoncserepet, esetleg márványtálat -, de ha szeretnénk, használhatunk műanyagot is, csak azt gyakrabban kell majd tisztítani.
Az edény alján helyezzünk el néhány követ, illetve egy kis termőföldet, majd öntsünk rá vizet. A flóra kialakításánál vegyük figyelembe a felhasznált növények tér- és fényigényét, de általában használhatunk akváriumba való növényeket. Ezzel a módszerrel akár egy gömbakváriumot is berendezhetünk, de akkor az elhelyezésnél ügyeljünk arra, nehogy valaki leverhesse.
Ha kedvünk van hozzá, akár kis szigetet is kialakíthatunk a vízben, ahol megpihenhetnek a madarak vagy több konténer segítségévek komolyabb vízi elrendezéseket, medencéket is kialakíthatunk.
A vizes növénypopuláció nevelésénél különösen oda kell figyelnünk az algásodásra, amit - az akváriumokkal ellentétben - nem lassít semmilyen élőlény. Az ilyen tavacskákhoz is használhatunk akár az akváriumokban alkalmazott vízforgatót, de bizonyos időszakonként egyszerűen cserélhetjük is a vizet az edényekben. Meleg nyári napokon ne feledkezzünk meg az elpárolgott víz pótlásáról sem.
Ha lehetőségünk van rá, vásárolhatunk kis szökőkútszivattyút, amivel tovább fejleszthetjük a tavacskánkat.

Földieper balkonládában

"balkoneper"
Az erkélykerti növények nevelésekor különösen nagy sikerélményt jelent, amikor az ember - szó szerint - megízlelheti a saját munkája gyümölcsét.
Többen szkeptikusan fogadták az ötletemet, hogy ládában fogok epret termeszteni, de, ahogy a képen is látható, meglepően sikeres lett a kezdeményezés. 
A 40 centiméteres balkonládába négy epertövet ültettem, amin összesen több, mint 30 szem gyümölcs fejlődött ki, nőtt meg és érett be. 
Egy balkonláda eper ugyan nem tömegtermelés, de kezdetnek nagyon is elég, és ha kiderül, hogy az erkélyünk klímája alkalmas az epernevelésre, később akár növelhetjük is a mennyiséget.
Külön sikerélményként könyvelem el, hogy ez a fajta eper anyánál a kertben mindig csak tőosztással volt szaporítható - valamiért sosem nevelt kacsokat -, az én ládámban lévő tövek viszont elég hamar elkezdtek futni és a nyár végére már méteres kacsok lógtak le az erkélyünkről.

2011. február 2., szerda

Mire lesz szükségünk? - edények

Az erkélykert kialakításánál az első éven kell kicsit nagyobb beruházásra számítani, amikor megvesszük a szükséges cserepeket, balkonládákat és konténereket. Ezek a dolgok tavasz elején több boltban is akciósak, így érdemes odafigyelni, hogy mit, mikor és hol szerzünk be.
Először is el kell döntenünk, hogy mekkora területet akarunk beültetni - ez függ az erkély nagyságától, a korlát hosszától, illetve az esetlegesen kihasználni kívánt ablakpárkányoktól is, de akár  polcokat is elhelyezhetünk az erkélyen, amire ládákat, cserepeket teszünk. Az is fontos döntés, hogy milyen stílusú erkélykertet akarunk kialakítani - a fűszernövények és saláták jól érzik magukat akár kis cserepekben is, a virágok ültetésére is alkalmasak ezek az edények. Ha fát akarunk ültetni az erkélyre - déli fekvésű erkélyen például nagyon szépen virít a mediterrán leander -, akkor konténerekre lesz szükségünk (persze ehhez nagyobb erkély kell). A paradicsom neveléséhez is célszerű konténert használni.
konténeres paradicsom
Az edények elhelyezését jó előre célszerű meghatározni, nehogy túl sok cserepet vásároljunk össze fölöslegesen. A cserepeknek és ládáknak az elhelyezésekor azt is el kell döntenünk, hogy teszünk-e alájuk alátétet, illetve, hogy milyen módszerrel helyezzük el őket.
A balkonládák felrakásához általában minden barkács- és kertészeti áruházban találhatunk többféle felfüggesztést vagy vehetünk akár eleve felfüggesztővel árult balkonládákat is. Arra figyeljünk, hogy nem minden esetben van szükség a ládához alátétre - én nem gondoltam erre, úgyhogy most anyának van egy rakás balkonláda-alátétje, amin mellesleg remekül lehet gyümölcsöt aszalni.
A cserepekből is léteznek különböző alakúak és méretűek, sőt olyanok is, amiket fel lehet függeszteni - idén ilyenekbe fogok virágokat ültetni, a ládákat pedig meghagyom a fűszereknek és salátáknak.
Akármilyen edényeket is választunk a növényeinknek, a vízelvezetésről mindenképpen gondoskodnunk kell, különben egy nagyobb eső után inkább lesz kerti tavunk, mint kertünk.
A piacon többféle anyagból készült edényeket találunk, ezek időtállósága változó. Amennyiben olcsóbb beruházást tervezünk, használjunk nyugodtan műanyag edényeket - néhány évadot ezek is kibírnak és folyamatosan cserélhetők tartósabb megoldásokra.
Ha már rendelkezünk megfelelő edényekkel - mert mondjuk nem első éven nevelünk növényeket - csak néhány új edényt kell majd vennünk bővítés vagy hiánypótlás céljából, esetleg azért, mert egyik-másik edényünk tönkrement.
Az edények kiválasztásánál - hacsak nem kifejezetten színes, bohém stílusú erkélyt akarunk kialakítani - törekedjünk az összeillő formák, színek és anyagok használatára, így a végeredmény letisztultabb lesz.

2011. február 1., kedd

A leányka fekvése

Az erkélykertek esetében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint egy hagyományos kertben, természetesen kiegészítve néhány speciális dologgal. Az erkély fekvése azért kulcsfontosságú kérdés, mert az határozza meg, hogy mennyire napos, meleg az erkélyünk, ami pedig behatárolja, hogy milyen növényeket fogunk tudni nevelni.
A következő képeken ugyanaz az erkély szerepel különböző tájolással egy reggeli, déli és kora esti időpontban.
A mi erkélyünk keleti fekvésű, ami elég sok növény esetében jó elrendezésnek bizonyult, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a virágaim nem szerették annyira, mint például a saláták.

keleti fekvésű erkély
 A déli fekvésű erkélyeket szinte egész nap éri a nap, így ezekre lehet a leginkább melegigényes, akár mediterrán típusú növényeket is telepíteni. A fűszernövények közül például a majoránna kifejezetten igényli a folyamatos meleget - bár én idén a keleti fekvésben is meg fogok vele próbálkozni.

déli fekvésű erkély
 A nyugati fekvésű erkélyek kedveznek a virágkertészet kialakításának - nem kell megijedni, hogy itt csak délután éri fény a növényeket, anyának otthon nyugati tájolású a virágoskertje, és egész évben gyönyörűen virágoznak a növényei.

nyugati fekvésű erkély
 A legkevésbé fényes és meleg természetesen az északi tájolású erkély, ahová csak ritkán süt be a nap, ide inkább árnyékkedvelő vagy kevés fényigényű növényeket válasszunk - a salátafélék egy része például kifejezetten hálás a félárnyékért.

északi fekvésű erkély
A tájolás mellett fontos szempont az erkély növényeinek megválasztásában az is, hogy milyen magasan található az erkély, illetve, hogy van-e valamilyen árnyékolási lehetősége. A tetőlakások erkélyei - különösen, ha semmilyen árnyékoló nincs rajtuk - rendkívül melegek és szárazak, így azokra főleg melegtűrő növényeket válasszunk (virágokból például a muskátli és a begónia jól viseli a szélsőségesen meleg időjárást is, de ilyen erkélyeken például kialakíthatunk csodálatos kaktuszkertészetet is). 
A száraz időben - az erkély elhelyezkedésétől függetlenül - gondoskodnunk kell a növények folyamatos víz- és tápanyagellátásáról. Ne felejtsük el, hogy a naposabb fekvésű erkélyek növényeit gyakrabban kell locsolni.
Az erkély fekvése mellett figyeljünk oda a védettségére is, hiszen egy-egy nagyobb szélvihar vagy komolyabb zápor nagy károkat tehet dédelgetve nevelt növényeinkben. Ilyen esetekben viszont szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen egy hagyományos kerttel ellentétben, az erkélykertnél lehetőségünk van a növényeket védett helyre tenni a vihar elmúltáig, és kevésbe fenyeget minket az árvíz vagy a belvíz pusztítása.